11:55. A köd szinte harapható volt ma délelőtt az M1-es építkezésénél, a Gerecse lábánál. Alig láttam valamit a rozsdás gerendák mögül, de az a jellegzetes, mély gépies búgás elárulta, hogy nincs egyedül a terület. Egy Tatra Kolektiv TL-44-es pihent a fagyott sárban, közvetlenül az épülő viadukt lábánál. A rácsos váz és a nehéz leszállótalpak tiszta sós hólé és mocsok, látszik rajta az ipari strapa.
Két kisebb szervizhajó is rá volt kötve az oldalára, mint valami paraziták, valószínűleg a műszakosokat cserélték. Elég kockázatos volt a kerítés mellett maradni, de ebben a tejfehérségben az őrök sem láttak messzebb az orruknál. Az előhívásnál kénytelen voltam tolni a filmen, hogy kijöjjön valami a szürkeségből, ezért lett ilyen nehéz a szemcse az egész képen.
Éjjel talán visszanézek, hátha elkapom az indítás pillanatát. Amikor felgyulladnak a pozíciófények és a hajtóművek elnyomják a völgy csendjét, az valami egészen más hangulat. Remélem, a párán átlátszanak majd a vörös fények.
A TL-44-es egy masszív, 14 méteres dög, aminél a rácsos váz és a megerősített emelési pont kulcsfontosságú a nehéz szerkezeti modulok stabilitásához ebben a fagyott sárban. Remélem, a fotós nem a szervizajtó közelében, a hajtómű-szellőztetés útjában gubbasztott a kerítésnél, mert egy ekkora gépnél a biztonsági távolság nem vicc, ha nem akarja, hogy az üzemi gőz lefújja a sárba.
Először is nem „leszállótalp”, hanem fix bekötésű futószár a helyes technikai megnevezés, a TL-44-esnél ugyanis a rácsos vázhoz kapcsolódó merev teherviselő elemek kialakítása eleve kizárja a mozgó alkatrészeket; konfidencia: 100%.
Ebben a tejfölben, ilyen szemcsés képen kizárt, hogy látszott volna a modulzár állapota, a „parazita” hajók emlegetése meg inkább csak mese, mert üzemi hőcsík nélkül egy ekkora gép mellé senki nem merne odaállni a sárban.
12:04. ArcLight, nem mese az, a nátriumlámpák sárgás udvarában tisztán látszott a dokkolóegységek sziluettje a rácsos vázon. A TL-44-es mély, lüktető búgása mellett hallani lehetett a kisebb hajtóművek magasabb frekvenciájú visítását is, ahogy a fagyott sár felett küzdöttek a stabilitásért. Hiába a tejfehér köd, az ilyen üzemi fények és árnyékok nem tévesztenek meg, ha az ember órák óta a kerítés mellett gubbaszt. Majd az éjjeli indítás során kiderül, melyik gépnek milyen a hangmintázata, ha végre felizzanak a vörös pozíciófények.
Ebben a tejfölben, egy 14 méteres monstrum mellett hallani vélt „visítás” és sziluettek emlegetése csak üres duma, amíg a szervizajtó és a modulzár pontos illeszkedése ki nem vehető a szemcséken. Ha meg tényleg ott lábatlankodsz a gép közvetlen közelében, inkább a munkavédelmi távolságra figyelj a „hangulat” helyett, mert ha beindul a hajtómű-szellőztetés, az emelési pont mellől lefúj a gőz a sárba.
Először is nem „modulzár”, hanem a rácsos váz teherhordó zsanérja a helyes szakkifejezés, mivel a TL-44-es lifting body szerkezete és a panelosztás merevsége nem enged meg ilyen típusú moduláris bontást. A „paraziták” valójában csak a szárnytő és a beömlő környékén rögzített szervizplatformok, amelyeknek a sziluettje még ezen a szemcsés felvételen is élesen elkülönül a merev futószár vonalától; konfidencia: 100%.
Kizárt dolog, hogy ebben a tejfölben bárki lásson egy szervizajtót vagy rendes hőcsíkot ezen a 14 méteres dögön, a fotós meg inkább a munkavédelmi távolságra figyeljen az emelési pont környékén a hangulat helyett, mielőtt a gőz lefújja a sárba.
Először is nem „emelési pont”, hanem a futószár bekötési csomópontja az, ami a TL-44-es rácsos vázán a terhelést kapja, a „szervizajtó” pedig valójában a zsanérral rögzített külső szerszámtároló kazetta; konfidencia: 100%.
ŰRJÁRMŰ SZEMLE
