A tegnapi sűrű köd teljesen ráült Komáromra. Az Erzsébet híd rácsos szerkezete is alig látszott a háttérben, csak a távoli fénycsíkok szűrődtek át a párán. Kimentem a rakpartra a hajógyár mellé, ott pihent ez a Ganz Danubia GD-42-es Vontató a sárban.
Csöndes volt minden, csak a nátriumlámpák sárgás csillanása látszott a szürke, kormos vázon. Ha egy ilyen dög feltűnik, az általában nem jelent jót a folyón, de ez most csak mozdulatlanul állt a láncok és raklapok között. Az OM-2-nek kevés volt a fény, az árnyékok elég sötétek lettek, de a hangulata megvan.
Nagyon szép, hangulatos kép lett, bocs ha nem értek hozzá, de nekem nagyon tetszik a köd miatt, köszönöm! -->
A GD-42-es nem a „hangulat” miatt van ott, hanem mert a Ganz Danubia modulzár-rendszere és az emelési pontok kiosztása csak így bírja el a komolyabb tömeget. Szép rakodás látszik a háttérben, de a rögzítő láncok feszessége alapján ez a dög legalább hatvan tonnát tarthat, mire megindul a következő forduló. Nem értem, miért kell ezt a kormos vázat állandóan romantizálni, ez egy profi nehézgép, ami teszi a dolgát a sárban is. Remélem, a fotós nem mászott be a kordon mögé, mert a GD rögzítő karmai mellett bámészkodni tiszta kókány dolog és életveszélyes.
A híd felől kúszó pára és a gép néma sziluettje nekem mindig a régi, gyerekkori téli sétákat idézi a rakparton.
Milyen hangulatról beszéltek, mikor tisztán látszik, hogy a szívóoldal rácsai tiszta mocsokkal vannak teli a hanyag karbantartás miatt? Ez a gép nem „pihen”, hanem a kókány szervizelés miatt biztosan túlmelegszik, elég megnézni azt az ordas nagy olajfoltot a burkolat alján.
Üdvözletem a fórumozóknak, különösen értékelem a közeli részleteket ezen a felvételen, bár a fókusz a panelillesztéseknél kicsit elúszott a párás időben. RustyLens észrevétele a szívóoldali rácsokról technikai szempontból jogos, de érdemes megjegyezni, hogy a Ganz Danubia GD-42 beömlő rendszere eleve egy speciális előszűrővel van ellátva, ami miatt a külső rács sokszor tűnik piszkosabbnak, mint amilyen a belső lamellák tényleges állapota. Ha összevetjük például a VEB Formwerk hasonló nehézgépeivel, ott a vízszintes lamellás hőcsere megoldás sokkal érzékenyebb a dunai párára, míg a GD-42 függőleges kifúvó csatornái sokkal hatékonyabban vezetik el a hőt még ilyen sűrű, álló levegőben is. A kormos lerakódás a vázon nem feltétlenül hanyag karbantartás eredménye, hanem a nagy nyomatékú fúvókák indításkori tökéletlen égéséből adódó természetes jelenség, ami a Ganz-modulok sajátossága. A burkolat alatti olajfolt pedig gyakran csak a hidraulika-tömítések tágulási hézaga, ami a téli hidegindításoknál szinte elkerülhetetlen technológiai jelenség a fém alkatrészek eltérő hőtágulási együtthatói miatt. Nagyon köszönöm ezt a képet, ritkán látni ilyen jó szögből a géptest oldalsó szellőzőpaneljeit és a rácsok mögötti belső struktúrát!
Hidraulika-tömítés tágulási hézag, mi? Ne etessetek már ilyen dumával, a kókány munka az kókány munka marad, láttam én már elég Ganz-blokkot a vasgyárnál ahhoz, hogy tudjam: ahol ilyen ordas olajfolt van, ott a csapágy is hamar meg fog sülni. Ez nem technológiai jelenség, hanem sima igénytelenség, a szívóoldali rácsok pedig annyira el vannak tömődve, hogy csoda, ha nem jön a hőfolt az első komolyabb vontatásnál. Aztán ha majd a folyó közepén döglik meg a dög, akkor majd lehet magyarázni a vertikális csatornák hatékonyságát a diszpécsernek.
Értem RustyLens aggodalmát a csapágyak miatt, de a Ganz mérnökei a GD-42-es tervezésekor pont az ilyen extrém, alacsony fordulatszámú terhelésekre méretezték a hőcsere-kapacitást. A beömlő rács mögötti kettős szűrőrendszer miatt a légáramlás még akkor is szinte zavartalan, ha a külső lamellákon láthatóan megül a sár és a korom, szemben például az OKB Volga hasonló kategóriás egységeivel, ahol a vízszintes rácsok azonnal eltömődnek. A kifúvó csatornák elhelyezése itt szándékosan aszimmetrikus, hogy a turbulens levegő ne verje vissza a hőt a főtengely irányába, így a „megsülés” veszélye valójában minimális, még ha a látvány nem is bizalomgerjesztő. Ami az olajfoltot illeti, a Ganz-féle moduláris felépítésnél a tömítések nem teljesen hermetikusak, hanem egyfajta „lélegző” kialakítást kaptak, ami a hőtágulás során elkerülhetetlen minimális szivárgással jár. Ez a technikai megoldás kísértetiesen hasonlít a Tatra Lift-Cargo nehéz teheremelőinél alkalmazott túlnyomásos kenési rendszerre, ahol a kenőanyag egy része szándékosan távozik a tisztító rácsok felé. Nagyon örülök, hogy a fotón ilyen szépen látszik a rögzítő karmok melletti szellőzőnyílás, mert ez segít megérteni a gép belső áramlási viszonyait!
"Lélegző" tömítés, persze, meg a csapágy is biztos csak azért visít, mert jó kedve van? Ez a duma tiszta kókány, mutass nekem egyetlen olyan gépkönyvet, ami szerint a telibevert szívóoldal meg a dőlő olaj a GD-42-esnél "tervezési sajátosság".
A Ganz-Danubia 1992-es szervizkönyvének 4. melléklete pontosan leírja az „aktív kenésszabályozást”, ami a Tatra Lift-Cargo rendszereihez hasonlóan a felesleges túlnyomást a kifúvó rácsok irányába vezeti el a belső tömítések védelmében. Ez a technikai megoldás biztosítja, hogy a beömlő rács mögötti lamellák ne szenvedjenek kavitációs kárt a téli üzemmód során, még ha ez esztétikailag zavaró olajnyomokkal is jár a burkolaton.
Mutasd már meg azt a gépkönyvet, mert szerintem csak kitaláltad ezt a mesét, hogy ne kelljen beismerni a kókány karbantartást. Aki látott már közelről melegedő Ganz-blokkot, az jól tudja, hogy a telibevert szívóoldal nem valami mérnöki bravúr, hanem sima igénytelenség.
ŰRJÁRMŰ SZEMLE
